2013. április. 30. 21:09 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 30. 21:09 Gazdaság

Csökkentené a kormány a forrásvesztés kockázatát

A kormány csökkenteni szeretné a forrásvesztés kockázatát a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) harmadik prioritásához, vagyis a térségi elérhetőség javításához kapcsolt források tekintetében - az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

A határozat szerint a kormány felkéri a nemzetgazdasági minisztert, hogy a KÖZOP harmadik prioritásának forrásvesztése elkerülése érdekében kötelezettségvállalás formájában  biztosítsa a prioritás túlvállalásához szükséges 174 milliárd forint fedezetet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél előkészített projektek feltételes közbeszerzési eljárásaira.

A kormányhatározat melléklete szerint több mint 140 ilyen ilyen projekt van, például a 4-es számú főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakaszának négysávosítása, az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának megépítése az új Tisza-híddal, az M44-es autóút építése Kecskemét és Békéscsaba között, vagy a 8-as főút Székesfehérvár-Veszprém szakaszának előkészítési feladatai.

A nemzeti fejlesztési miniszter feladata a kormányhatározat szerint, hogy megtegye a projektek támogatási szerződéseinek megkötéséhez szükséges intézkedéseket. 

A nemzeti fejlesztési miniszternek erről, valamint a nemzetgazdasági miniszternek a kötelezettségvállalás teljesítéséről, illetve a Közlekedés Operatív Programban fennálló esetleges további abszorpciós kockázatokról, és a forrásvesztés elkerülését lehetővé tevő egyéb intézkedésekről előterjesztést kell készítenie a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság részére - olvasható a határozatban.

Brüsszel nem fizet Magyarországnak az EU-s pályázatok legalább két hatalmas szeletére, a KEOP és a KÖZOP pályázatokra – értesült kedden a 444.hu, emlékeztetve arra, hogy a rövidítések egy-egy operatív programot takarnak, az első az energiahatékonyságit, a másik a közlekedésit.

A KÖZOP-ra 2007 óta 865 milliárd forint ment el és több mint 2000 milliárd forintnyi támogatást már odaítéltek a nyerteseknek, míg a KEOP-ra a lap szerint 365 milliárd ment már el, és 1100 milliárdról van már szerződés. Mindkét területen nagy a csúszás, sok pályázat akadozik, vagy éppen csak elbírálás után van.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.