2013. március. 17. 18:00 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 17. 17:34 Gazdaság

Figyel az eurózóna: tévébeszédben szól Ciprushoz az elnök

A ciprusi elnök, Nikosz Anasztasziadisz már vasárnap este nyilatkozatot tesz az állami televízióban annak érdekében, hogy meggyőzze állampolgárait a bankbetétekre kivetett adó szükségességéről.

Korábban helyi lapok arról számoltak be, hogy az elnöki nyilatkozatot, akárcsak az ügyben tartandó rendkívüli parlamenti ülésnapot hétfőre halasztották. Cipruson a lakosság nagy ellenállással fogadja azt a mentőcsomag-tervezetet, amelyről szombat reggel állapodtak meg az euróövezeti pénzügyminiszterek. A 10 milliárd eurós hitelről szóló megállapodás részét képezi, hogy a ciprusi bankbetéteseket 100 ezer eurós összeg alatt 6,75 százalékos, az e feletti részre pedig 9,9 százalékos egyszeri, a bankbetét összegére vonatkozó adó megfizetésére kötelezik. Az adónemtől 5,8 milliárd eurónyi bevételt remél a ciprusi kormány.

A Reuters hírügynökség által idézett politikai források szerint az elnök szándéka szerint azzal enyhítené a károkat, hogy a betéteseket bankrészvényekkel kárpótolná, amelyeket jövőbeli, földgázkitermelésből származó bevételekkel garantálnának. A törvénytervezet szerint azok, akik megtagadják az adóbefizetést, akár három év szabadságvesztésre vagy 50 ezer eurós bírságra is számíthatnak.

Így is sokan élesen bírálták a tervet, mivel az elnök februári megválasztása előtt még egyértelműen az ilyen lépések ellen szólalt fel. Ellenzéki politikusok szerint az elnök "elárulta a nép szavazatát". Az elnök jobboldali pártjának 20 mandátuma van az 56-fős parlamentben. Koalíciós társa, a 8 mandátummal rendelkező centrista DIKO erős fenntartásainak adott hangot. Az ellenzéki kommunisták, a 19 mandátummal rendelkező AKEL - amely korábban, kormányzó pártként elutasított egy, a mostanihoz hasonló intézkedést - kijelentette: nem támogatja az intézkedést. Az öt képviselőt adó szocialista EDEK pedig "abszurdnak" nevezte a terveket.

A legkisebb parlamenti, zöld párt - amely sokak szerint a mérleg nyelve lehet a szavazáskor - jelezte, hogy igazságtalannak tartja a bankbetétek megadóztatását, ezért nem támogatja.

zöldhasú
Hirdetés