Belcastro lakói szerint jól tette.
Figyelemre méltó rendeletet hozott egy 1200 lelkes olaszországi község polgármestere: Antonio Torchia ebben arra kötelezi Belcastro lakóit, hogy „kerüljék bármilyen betegség elkapását, amely sürgősségi egészségügyi ellátást igényel”. Vagyis – a BBC híradása szerint – lényegében megtiltja az ott élőknek, hogy komolyabban megbetegedjenek vagy megsérüljenek.
Belcastro az egyik legszegényebb olaszországi régióban, Calabriában található. A polgármester elmondta: humoros provokációnak szánta a rendeletet, de máris többet ért el vele, mint a régió vezetésének küldött segélykérésekkel a helyi egészségügyi ellátás problémáival kapcsolatban.
Torchia elárulta: Belcastro lakóinak fele 65 év feletti, a legközelebbi sürgősségi ellátóhely 45 kilométerre van, és egy olyan úton közelíthető meg, amelyen 30 km/órás sebességkorlátozás van érvényben. Helyben csak időszakosan érhető el orvos, hétvégeken és ünnepeken pedig egyáltalán nem.
A polgármester szerint nehéz az embereknek biztonságban érezniük magukat, ha az egyedüli reményük baj esetén, hogy időben eljutnak a sürgősségire, és az utak minősége még nagyobb kockázatot jelent, mint a sérülés, ami miatt segítséget kérnek.
A rendelet szerint a falu lakóinak kerülniük kell a veszélyes tevékenységeket és a háztartási baleseteket, és elvárják tőlük, hogy ne hagyják el otthonukat túl gyakran, ne utazzanak vagy sportoljanak sokat, inkább pihenjenek. Az nem derül ki, hogy bárhogy betartatják-e a rendeletet.
A calabriai egészségügyi ellátás súlyos gondokkal küzd, kevés a kórházi ágy és a személyzet, hosszúak a várólisták. A régió közel kétmillió lakójának fele más régiókban igyekszik egészségügyi áellátáshoz jutni. 2022-ben Kubából 497 orvost küldtek a calabriai kórházakba, akik a régió kormányzója szerint a helyi egészségügy megmentői.
Belcastro lakói szerint a polgármester jól tette, hogy felhívta a figyelmet a gondjukra a provokatív rendelettel.