Legyengült zárásra a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,66 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 18 923,82 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével emelkedtek, a Magyar Telekom stagnált az előző napi záráshoz képest.
A nap elején még szépen emelkedő BUX a nap végére gyengülni kezdett - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője. Ennek tipikus példája a Mol, amely 17 400 forintos nyitás után megközelítette a 17 800-at, majd 17 300 forinton, 0,9 százalékos emelkedéssel zárt. Szektortársai közül a lengyel PKN 1,2 százalékkal, az osztrák OMW 1,4 százalékkal emelkedett. Miró József azt is jelezte, hogy az év eleje óta a BUX közel öt százalékkal nőtt, miközben a német tőzsdeindex, a DAX kevesebb mint két százalékkal.
Varga Zoltánnak, a Quaestor elemzőjének értékelése szerint pozitív hangulatban indult a szerdai kereskedés a tőzsdéken, miután kedden a Dow Jones index történelmi csúcsra emelkedett. Napközben érkeztek az eladók, így visszavettek a lendületből a mutatók. Itthon az OTP papírjait lehet kiemelni, ismét a 4800 forintos szint felett kereskednek a részvénnyel, és bár napközben lefelé csorgott az árfolyama, hamarosan tesztelhető lehet egy hosszú távú trend felső ellenállása 4950-5000 forint között.
Folytatódott a forint vesszőfutása, mivel a piac bizonytalan az új jegybankelnök várható intézkedéseit illetően - tette hozzá. Az euróval szemben 300 közelébe szökött fel a hazai fizetőeszköz árfolyama.
A Mol 150 forinttal, 0,87 százalékkal 17 300 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 18 forinttal, 0,37 százalékkal 4821 forintra nőtt, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 405 forintot ért, forgalma 555,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 0,61 százalékkal 34 560 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 192,3 millió forintos forgalom mellett 170 forinttal, 0,90 százalékkal 18 700 forintra csökkent.
A BUMIX 1004,99 ponton zárt szerdán, ez 0,92 pontos, 0,09 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.