Az olaszok miatt zárt nagy mínuszban a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 346,76 pontos, 1,84 százalékos csökkenéssel, 18 474,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények, az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint az olasz választások után kialakult patthelyzet tovább rontotta a nemzetközi befektetői hangulatot, kedd reggel jelentős mínuszban nyitottak az európai tőzsdék. Napközben sem volt nagyobb elmozdulás, szűk sávban folyt a kereskedés. A piacok egyértelműen attól tartanak, hogy Olaszország instabilitást hoz az Európai Unióba.
Az európai hangulat meghatározta az itthoni börze mozgását is. A mínuszos nyitás után eladási hullám indult, ami később megállt ugyan, de vétel sem jött, a befektetők kivárnak - mondta a szakember. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának döntése a jegybanki alapkamat csökkentéséről nem befolyásolta a részvényárfolyamok mozgását - tette hozzá.
A Mol ára 280 forinttal, 1,60 százalékkal 17 210 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 165 forinttal, 3,49 százalékkal 4565 forintra esett, forgalmuk 11,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,52 százalékkal 386 forintra gyengült, forgalma 361,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 320 forinttal, 0,91 százalékkal 34 805 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 828,1 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 75,4 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,27 százalékkal 18 800 forintra erősödött.
A BUMIX 996,98 ponton zárt kedden, ez 7,38 pontos, 0,75 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.