Jogi és politikai kockázatokra hivatkozva vonja vissza az Amazonnal együtt a sokszínűségi programjait.
Az amerikai konzervatívok eddig hevesen bírálták a vállalatok sokszínűségi programjait, de erre, úgy tűnik, már nincs szükség. A Walmart és a McDonald’s után most a Meta és az Amazon is bejelentette, hogy megszünteti ezeket. Az amerikai vállalatok a jogi és politikai kockázatokra hivatkozva vonják vissza a sokszínűséget és befogadást célzó felvételi és képzési kezdeményezéseiket.
A lépés néhány nappal azután történt, hogy a Facebook, az Instagram és a WhatsApp tulajdonosa közölte, hogy megszünteti a Donald Trump megválasztott elnök és a republikánusok által kritizált tényellenőrzési programját.
A munkatársaknak szóló közleményben a Meta azt írta, hogy továbbra is sokszínű munkatársakat keres, de véget vet a jelenlegi megközelítésének, amely a sokszínű jelöltek köréből igyekszik kiválasztani a dolgozókat.
Az Amazonnál is született egy hasonló, alkalmazottaknak címzett közlemény, amelyben arról tájékoztatták őket, hogy a vállalat felszámolja a befogadással kapcsolatos „elavult programokat és anyagokat”, és célja, hogy a folyamatot 2024 végéig befejezze.
A JPMorgan Chase és a BlackRock pénzügyi cégek a héten szintén kivonultak az éghajlatváltozás kockázataira fókuszáló csoportokból, aminek többek között az az előzménye, hogy a republikánusok célkeresztbe vették őket a woke aktivizmus vádjával, és politikai büntetést helyeztek kilátásba.
Az olyan nagy márkák, mint a Bud Light és a Target is szembesültek az ellenállással és a bojkottal az LMBTQ-vásárlók megszólítására tett erőfeszítéseik miatt.
A sokszínűséget, egyenlőséget és befogadást célzó kezdeményezések közül sokat a Black Lives Matter tüntetések után vezettek be, amelyek 2020-ban robbantak ki George Floyd meggyilkolása után.
A Meta egyelőre nem kívánta kommentálni a belsős közleményt, amelyet konzervatív aktivisták és kommentátorok megelégedéssel, jogvédő csoportok viszont aggodalommal nyugtáztak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.