2013. február. 21. 09:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 21. 09:10 Gazdaság

Eshetnek az OTP-papírok a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153,49 pontos csökkenéssel, 18 941,67 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,80 százalékkal gyengült.

Gabler Gergely kifejtette, hogy a befektetőket az amerikai Fed  legutóbbi ülésének nyilvánosságra került jegyzőkönyve kedvetlenítette el. Abból ugyanis az derül ki, hogy a testület több tagja szerint a tervezettnél korábban be kellene fejezni a mennyiségi monetáris eszközökkel végzett gazdaságösztönző programot, mert annak túl nagyok a költségei. Mivel a piacokban régóta a jegybankok pénznyomtatása - élükön a Feddel - tartja a lelket, a befektetők negatívan reagálnak minden olyan jelre, ami arra utal, hogy nem marad tartós ez az ösztönzés.

Az elemző elmondta azt is, hogy az OTP árfolyamát a negatív hangulat mellett  ronthatja a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai bejelentése is, miszerint a tárca támogatja a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását.

A szerdán a piaci eséssel szemben erősödő Molról úgy vélekedett, hogy az olajrészvénynél is lefelé mutathat az irány, de a papír talán az átlagnál kevésbé gyengül majd. Előző nap sikeres kurdisztáni olajtalálatról számolt be a Mol, ezért emelkedett az árfolyama.

A BUX 140,86 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 19 095,16 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a Mol kivételével csökkent az előző napi záráshoz képest.

A Mol 230 forinttal, 1,29 százalékkal 18 000 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 119 forinttal, 2,42 százalékkal 4801 forintra csökkent, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,57 százalékkal 379 forintra esett, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,06 százalékkal 35 330 forintra gyengült, a részvények forgalma 592,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 151,0 millió forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,31 százalékkal 19 240 forintra csökkentette értékét.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.