2013. január. 24. 09:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 24. 09:05 Gazdaság

Nem tudják, mi történik ma a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,44 pontos emelkedéssel, 19 172,96 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,02 százalékkal erősödött.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint nincs egyértelműen előrejelezhető irány a csütörtöki kereskedésre. A szakértő úgy véli, a kereskedés nagy részében oldalazás lesz jellemző, és legfeljebb a nap végén élénkülhet meg a piac. Hozzátette, hogy számos makrogazdasági mutató lát nap világot az eurózónában és Amerikában is, továbbá folytatódik az amerikai vállalati gyorsjelentési szezon, ezekre figyelnek majd a piaci szereplők. 

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője szerint is bizonytalannak látszik a magyar piac iránya reggel, és hogy az európai tőzsdéken is vegyes irányú, minimális elmozdulások várhatók az előrejelzések szerint. 

Kiemelt néhány kedvező hírt, egyrészt, hogy az Egyesült Államokban májusig elhalasztották az adósságplafon alkalmazásának felfüggesztését, ami lehetővé teszi a kormány számára fizetési kötelezettségeinek teljesítését. A másik jó hír a kínai feldolgozóipari adat, amely arról tanúskodik, hogy az ország megkezdte a fellendülést. Az elemző megjegyezte, hogy a kedvező hírek azonban egyelőre nem látszódnak a piaci hangulaton.

A BUX 42,67 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 19 168,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a kissé emelkedő Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 55 forinttal, 0,30 százalékkal 18 505 forintra erősödött, 599,5 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 19 forinttal, 0,42 százalékkal 4530 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,0 százalékkal 397 forintra esett, forgalma 347,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 35 forinttal, 0,09 százalékkal 37 200 forintra gyengült, a részvények forgalma 181,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 88,7 millió forintos forgalom mellett 165 forinttal, 0,89 százalékkal 18 285 forintra csökkent.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.