Adóreformot hajtanak végre a görögök a nemzetközi segélyért
Elfogadta a görög parlament szombaton az új adótörvény-csomagot, teljesítve ezzel a további hitelhez jutás egyik előfeltételét.
A hajnalig tartó parlamenti ülésen a 300 képviselő közül 162 kormánypárti vokssal hagyták jóvá a csomagot, amelytől a kormányzat idén összesen 2,3 milliárd eurós bevételt remél az államkasszának. Az új szabályok egyebek között eltörölnek számos adókivételt, csökkentik az adósávok számát, átalakítják a családtámogatást célzó rendszert, egyes kategóriákban megnövelik az adóalapot, továbbá több ponton emelik a vállalati nyereségre, a részvényeladásokra és a tulajdonra kiszabott illetékeket.
A törvény az eddiginél nagyobb terhekkel sújtja a dolgozókat és a szabadfoglalkozásúakat, ugyanakkor Joanisz Szturnarasz pénzügyminiszter úgy vélte, a görög családok nagy része számára még mindig előnyös, mert különben magukat a jövedelmeket kellene csökkenteni. A kormány érvelése szerint az évi 25 ezer euró alatti jövedelemmel rendelkezők számára az új rendszer kedvezőbb a jelenleginél.
Az adóreform tervéről Athén már novemberben megállapodott nemzetközi partnereivel, az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és jóváhagyása előfeltétele volt annak, hogy hozzájuthasson a további hitelrészletekhez. Márciusig még 14,7 milliárd eurónyi részlet esedékes, ebből 9,2 milliárd még januárban. Szturnarasz közölte, hogy a csomagot még az EU-pénzügyminiszterek következő találkozója, január 21. előtt el kellett fogadni a parlamentben ahhoz, hogy a részletet időben folyósítsák.
A görög parlament áprilisban várhatóan további pénzügyi reformokról szavaz majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.