289 forint alatt jegyzik az eurót
Gyengült kissé a forint péntek reggelre, bár csütörtök este már elhagyta erős irányban a december végén kialakult 290-293-as eurójegyzési sávot. Péntek reggel az euró jegyzése 288,74 forinton állt a bankközi devizakereskedelemben a csütörtök esti 288,14 forint után.
A dollár péntekre virradóra a devizák széles körével szemben erősödött a Fed december 11-12-i kamatdöntő ülésének csütörtök este közzétett jegyzőkönyvében foglaltak hatására. A Fed illetékesei jelezték, hogy akár már idén készek véget vetni a gazdaságösztönző céllal folytatott mennyiségi monetáris enyhítő programoknak.
"A Fed több feltételtől tette függővé mennyiségi monetáris enyhítő programjának folytatását és tompította a programok korábban hangsúlyosan 'nyílt végű' jellegét" - mondta Aroop Chatterjee, a Barclays devizapiaci stratégiai elemzője.
A dollárt péntek reggel 221,33 forinton jegyezték az előző esti 219,80 forinttal szemben.
A svájci frank jegyzése is kissé emelkedett, 238,81 forinton állt a csütörtök esti 238,27 forint után.
A japán jen árfolyama 2,5224 forint volt péntek reggel, míg csütörtök este 2,5260 forint. Péntekre virradóra a dollár a jennel szemben 29 havi csúcsot ért el.
Az euró gyengült péntek reggelre, jegyzése 1,3047 dollárra csökkent az előző esti 1,3109 dollárról.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.