Alig volt forgalom a BÉT-en, de pluszban zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,58 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 18 069,89 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője azt mondta: nagyon alacsony volt a forgalom csütörtökön. A részvénypiacot erőteljesebben befolyásoló hírek nem érkeztek, a Mol és a Telekom erősödése pluszba húzta az itthoni kereskedést, de ilyen alacsony forgalomnál ebből nem lehet lényegi következtetést levonni – tette hozzá.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint is a forint piacán volt szembetűnőbb mozgás, a BÉT forgalma alacsony maradt. A nagy részvények közül a nap nyertese a Mol lett, az olajcég papírjainak ára egész nap emelkedett. Az OTP alig mozdult, a Richter viszont "elfáradt" a kereskedés végére, bár jól kezdte a napot - mondta a szakember. Varjú Péter szintén úgy látja: a Molnak segíthetett az olaj árának emelkedése az ünnepek alatt, de az alacsony forgalom miatt nem érdemes a csütörtöki mozgás okait keresni.
A Mol 395 forinttal, 2,27 százalékkal 17 805 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,46 százalékkal 4130 forintra csökkent, forgalmuk 1,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,82 százalékkal 365 forintra nőtt, forgalma 374,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 400 forinttal, 1,10 százalékkal 36 000 forintra esett, a részvények forgalma 339,3 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 152,9 millió forintos forgalom mellett 90 forinttal, 0,52 százalékkal 17 250 forintra gyengült.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1016,28 ponton zárt csütörtökön, ez 3,01 pontos, 0,30 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.