2012. december. 19. 17:44 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 19. 17:45 Gazdaság

Közraktári biztosítékot vezetne be a kormány

Módosulhat a közraktározási törvényt, annak érdekében, hogy a közraktárakban tárolt évi 126 milliárd forint értékű áru megőrzése még biztonságosabb legyen. Egyebek mellett ezt tartalmazza a közraktározási törvény módosítási tervezetének indoklása, amely a kormány honlapján olvasható.

A közraktározás a rendszerváltás után indult be Magyarországon, elsősorban a mezőgazdasági termelők használják. Fő előnye, hogy a közraktárba letett terményre hitel vehető fel, a tulajdonos pedig akkor adja el az árut, ha magasabb az ára, mint a  betároláskor volt. 

A közraktár elsősorban a saját raktárában - például gabonasilójában - őrzi a terményt, de van példa művi tárolásra is. Ez utóbbi esetében a termény vagy termék előállítójának a telephelyén marad az áru. Miután ebből adódtak már problémák, a módosítási tervezet határt szabna a művi tárolásnak. Az így tárolt árukra kiadott közraktárjegy értéke nem lehetne több, mint a közraktár előző évi mérlegében szereplő saját tőke ötvenszerese.

A másik új előírás az, hogy ha a művi tárolásnál a közraktárba letett árut nem lehet más árutól elkülöníteni, vagy a tárolás nem zárt helyen történik, akkor csak abban az esetben bocsátható ki közraktárjegy az árura, ha nem férhet hozzá illetéktelen személy. A módosítás bevezetné a közraktári biztosítékot. Ez csak a közraktár megszüntetésekor, illetve felszámolásakor lenne felhasználható. 

Kiegészítésként kerülne be a törvénybe az az előírás, hogy ha az áru tulajdonosa kifizeti az áruja fedezetével felvett kölcsönt, akkor a hitelező köteles visszaadni a közraktárjegy mindkét szelvényét.

Ez arra a gyakorlatra utal, hogy a magyar bankok nem elégszenek meg a hitelnyújtáshoz a közraktárjegy zálogszelvényével, hanem az áruszelvényt is elkérik. A zálogszelvény önmagában bizonyítja, hogy aki azt felmutatja, annak zálogjoga van a közraktárba letett árun. Az áruszelvény pedig a letétel tényét bizonyítja. A közraktár annak adja ki az árut, aki az áru- és a zálogszelvényt együtt mutatja be neki.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.