Ledolgozták a hétfői mínuszokat a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 184,06 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 17 799,74 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A nap legfontosabb híre az volt, hogy az MNB folytatta a 25 bázispontonkénti kamatvágást, amire nem gyengült tovább a forint - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. Hozzátette: a hétfői gyengülés valószínűleg egyedi okokra vezethető vissza, nem egyértelműen az országkockázatot tükrözi.
A határidős üzletkötő szerint ez mindenképpen pozitív hír a magyar piacnak, amely a hétfői esés után kedden már emelkedni tudott. A nap vége volt a legerősebb, miután már az amerikai piac is kinyitott. A Mol volt a nap nyertese, de a többi papír sem teljesített rosszul, a hétfői mínuszok egy részét sikerült ledolgozni. A majdnem tízmilliárdos forgalom egészen magas volt az elmúlt időszakhoz képest.
Egyelőre a nyugat-európai hangulat is pozitív, mivel egyre közelebbinek érzi a piac az amerikai megállapodást a költségvetési plafonnal kapcsolatban - mondta Sőre Balázs.
A Mol 355 forinttal, 2,12 százalékkal 17 105 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,25 százalékkal 4070 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,80 százalékkal 376 forintra emelkedett, forgalma 705,1 millió forint volt.
A Richter árfolyama 380 forinttal, 1,06 százalékkal 36 200 forintra nőtt, forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 642,2 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,03 százalékkal 17 095 forintra erősödött.
A BUMIX 996,42 ponton zárt kedden, ez 1,30 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.