2012. november. 13. 19:20 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 13. 19:15 Gazdaság

A banki beszámolók mentették meg az európai tőzsdeindexeket

Erősödtek zárásra a nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,49 százalékos napi emelkedéssel 1099,74 ponton zárt.

Délután megmentették a piacokat a zuhanástól Olaszország nemzetközi bankjai, az UniCredit és az Intesa Sanpaolo, miután mindketten a várakozást jócskán meghaladó harmadik negyedévi eredményeket jelentettek. A Home Depot Inc. barkácsáruházlánc szintén kitűnő eredménybeszámolója pedig az amerikai lakossági kereslet biztató növekedését jelezte.

Enélkül a tőzsdék mind mínuszban végeztek volna, a délelőtti általános zuhanás után még zárás előtt egy órával is vegyes volt a kép, mert növelte a pesszimizmust az euróövezeti pénzügyminiszterek értekezlete után is folytatódó bizonytalanság Görögország válságfinanszírozása körül.

Németországban a ZEW intézet gazdasági hangulatmutatója a várt javulás helyett tovább esett. A német E.On veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévben, a brit Vodafone pedig az üzleti éve első félévében a főleg Dél-Európában csökkenő kereslet miatt, ez megviselte az érintett szektorok részvényeit.  

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 18,98 pontos, 0,33 százalékos javulással 5786,25 ponton zárt.

A frankfurti DAX-30 0,36 pontos, 0,01 százalékos többlettel 7169,12 ponton végzett.

Párizsban a CAC-40 18,95 ponttal, 0,56 százalékkal 3430,60 pontra erősödött.

A milánói FTSE MIB-40 1,40 százalékkal, a madridi IBEX-35 1,66 százalékkal, az athéni ASE tőzsdemutató 0,37 százalékkal emelkedett.

Varsóban a WIG20 0,83 százalékkal 2354,30 pontra gyarapodott, a Mol maradt 258 zloty.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,23 százalékkal, az S&P 500-as 0,21 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,01 százalékkal volt az előző záró fölött.

Az euró estefelé, kissé 1,27 dollár fölött, 0,06 százalékkal többet ért a dollárhoz képest, mint hétfő este. Svájci frankban 0,06 százalékot vesztett, de 1,20 frank fölött maradt.

Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta estefelé hordónként (159 liter) 108,00 dollárba került, 1,07 dolláros napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 14,00 dollárral 922,75 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, a benzin ára gallononként (3,78 liter) 0,0258 dollárral 2,6505 dollárra enyhült.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1730,95 dollár volt a hétfő délutáni 1730,85 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.