2012. november. 12. 09:19 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 12. 09:15 Gazdaság

Keresheti az irányt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,74 pontos emelkedéssel, 19078,31 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest ez 0,15 százalékos erősödés.

Korábban a kereskedők azt mondták, a nulla körüli nyitás után iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn.

Balásy Zsolt, az MKB Bank elemzője azt jósolta, csendesen indul a hét, nulla körüli nyitással. A szakértő szerint a kérdés az most a világban, hogy a már lefelé indult amerikai indexek, vagy az ennek egyelőre ellenálló európai indexeknek lesz igazuk, vagyis esésbe váltott a világ, vagy csak konszolidáljuk a nyár óta tartó emelkedést. 

Nagy Bertalan, az Equilor vezető befektetési tanácsadója is nulla körüli index-változásra számított a nyitásban. Véleménye szerint nap közben iránykeresés várhat a piacon, a befektetők a dollár erősödésére figyelhetnek. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,68 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 19 049,57 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 700 forintra erősödött, 937,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,47 százalékkal 4061 forintra csökkent, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,48 százalékkal 413 forintra esett, forgalma 513,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 280 forinttal, 0,68 százalékkal 41 000 forintra gyengült, a részvények forgalma 338,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 143,2 millió forintos forgalom mellett 130 forinttal, 0,75 százalékkal 17 435 forintra nőtt.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék