2012. október. 31. 09:55 Napi Gazdaság Utolsó frissítés: 2012. október. 31. 09:56 Gazdaság

Napi: kimaradtak a beszállítók lánctartozás elleni tervezetből

Egyáltalán nem szerepelnek a beszállítók a lánctartozás elleni tervezetben, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium készített, pedig a szerződések jelentős részénél ők felelnek a projekt összköltségének több mint feléért – erre hívták fel a Napi Gazdaság figyelmét építési piaci szereplők. Szerintük sokkal egyszerűbb és igazságosabb lenne a rendszer, ha a lánctartozások okozóját a probléma keletkezésének helyén büntetnék.

A rendelettervezet csak alvállalkozókig vezeti vissza az építési folyamatot, miközben például a közbeszerzési törvényben is benne van, hogy a beszállító nem tekinthető alvállalkozónak.

A tartozási lánc már a beszállítók, így a gyártók, kereskedők ki nem fizetéséből is elindulhat, de erről nem szól az NGM-tervezet. Pedig az alvállalkozók pénzügyi helyzete miatt sokszor a beszállítók finanszírozzák az építkezést.

A lánctartozás okozóját kellene tehát kiszűrni a rendszerből, valamint azokat a vállalkozásokat, amelyek rendszeresen áron aluli ajánlatokat adnak, és alvállalkozóikon, beszállítóikon keresztül szedik be a különbséget. A szándékos aláígérés pótmunkával hozható csak helyre, ami ugyancsak vitákat és lánctartozást generál – olvasható a cikkben.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.