Pluszba lendült zárásra a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,97 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 19 192,76 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője azt mondta: a hét második napján rendkívül visszafogott kereskedés, alacsony befektetői érdeklődés volt a budapesti piacon, az OTP húzta fel a BUX indexet.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezetője elemzője a bankpapírok keddi, jó szereplését emelte ki, ami a kedvező gyorsjelentéseknek köszönhető. Hozzátette, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának döntése a 0,25 százalékpontos alapkamat-csökkentésről nem mozgatta meg a részvényárfolyamokat. A nyugat-európai piacok némiképp jobban teljesítettek, mint a BUX.
A Mol 75 forinttal, 0,40 százalékkal 18 775 forintra erősödött, 497,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,96 százalékkal 4220 forintra nőtt, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 398 forintra emelkedett, forgalma 221,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama változatlanul 40 600 forintot ért, a részvények forgalma 226,1 millió forint lett.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 58,0 millió forintos forgalom mellett 45 forinttal, 0,25 százalékkal 17 700 forintra csökkent.
A BUMIX 1083,29 ponton zárt kedden, ez 3,89 pontos, 0,36 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.