Enyhén optimista hangulatban korrigált a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,38 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 18 992,96 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Piaci szakértők szerint az elmúlt napok esését korrigálta a BÉT, és az enyhén optimista hangulatot a nemzetközi piaci környezet is támogatta.
Králik István, a KBC Securities üzletkötője kiemelte az OTP teljesítményét: a bankpapír 3,3 százalékkal erősödött azután, hogy az elmúlt néhány napban körülbelül 10 százalékos értékvesztést szenvedett el a jövő évi költségvetési kiigazító csomagok bejelentésére. Hozzátette, hogy összességében kis forgalom mellett emelkedett egy százalékot a BUX, így a folytatásra nézve nem lehet következtetéseket levonni.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedési igazgatója is azt mondta, hogy nincs átütő erő a BÉT-ben, a csütörtöki enyhe emelkedés pedig az elmúlt időszak korrekciójaként értékelhető. Szerinte segítette az optimizmust Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár londoni pénzügyi elemzők előtt tett kijelentése is, miszerint Magyarország kész minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy kikerülhessen a túlzottdeficit-eljárás alól.
A Mol árfolyama 145 forinttal, 0,77 százalékkal 18 630 forintra csökkent, 675,4 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 132 forinttal, 3,35 százalékkal 4078 forintra nőtt, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,51 százalékkal 398 forintra erősödött, forgalma 269,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 350 forinttal, 0,87 százalékkal 40 750 forintra emelkedett, a részvények forgalma 415,9 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 127,4 millió forintos forgalom mellett 165 forinttal, 0,90 százalékkal 18 430 forintra erősödött.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1087,29 ponton zárt csütörtökön, ez 6,16 pontos, 0,57 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.