2012. október. 24. 11:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. október. 24. 16:11 Gazdaság

Nem fizet a biztosító, ha nem elég védett a lakás

A növekvő betörések károsultjai egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy hiába fizették töretlenül biztosításukat éveken keresztül, ha megtörténik a baj, a biztosító egyáltalán nem, vagy csak részben téríti meg a kárt. Az indok legtöbbször, hogy nem volt megfelelő a lakás védelme – derül ki Az én pénzem pénzügyi portál írásából.

Előfordult, hogy a betörés áldozatának lakásában a bejárati ajtó két kódkártyás, másolásvédett, Mabisz által elismert, ötcsapos hengerzárral volt felszerelve, de hiába volt fúrásvédett, a hengerzárak törhetőnek bizonyultak. A biztosító nem fizetett. Egy másik esetben az ajtó kellően ellenállónak bizonyult, akadt azonban egy gyenge pont: a konyhaablak. Hiába volt rács az ablakon, a biztosító nem vette figyelembe, mert az kívülről leszerelhető volt. A magasabb védelmi szint – nagyobb összegű kártérítés – előírásai szerint a ráccsal nem védett üvegezésnek 6 mm vastagságúnak és fix beépítésűnek, vagy zárhatónak kellett volna lennie. Így hosszas egyezkedés után, a kár mindössze negyedét volt hajlandó megtéríteni a biztosító – olvasható azenpenzem.hu pénzügyi oldalon.

Horváth Andrea, az Allianz nem-életbiztosításokért felelős vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: amennyiben a lakás nem rendelkezik megfelelő vagyonvédelemmel, a biztosító jogosan korlátozhatja a kártérítés mértékét. Minél magasabb védettséget alakít ki valaki, annál magasabb összegig tudnak fizetni egy esetleges betörésnél. Előfordul az is, ha valaki nagyobb összegre akarja ingóságát bebiztosítani, a biztosító maga ír elő további – például elektronikai – védelmet.

Szurgyi Nándor, az Aegon lakásbiztosítási üzletág igazgatójának tájékoztatása szerint a legtöbb pénzintézetnél a minimális mechanikai védelemnél a háztartási ingóságokat közel 6,2 millió forintig, míg az értéktárgyakat 460 ezer forintig térítik meg. Török Miklós, a Groupama lakossági vagyonbiztosítási főosztályvezetője mindenkinek azt tanácsolja, hogy a szerződéskötés előtt tanulmányozzák alaposan át a különböző védelmi szinteket, és annak megfelelően válasszanak biztosítást, mert csak akkor számíthatnak megfelelő kártérítésre.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.