Jó hangulatban erősödött a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,91 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 19 409,85 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.
Jó a hangulat, erősödött a kockázatvállalás, mert a csütörtöki EU-csúcs előtt elkezdte beárazni a piac, hogy megegyezés születik Spanyolországgal: a spanyolok segélyt kérnek az EU-tól és az IMF-től, és az EKB beindíthatja a kötvényvásárlást – mondta Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese.
Magyarországon a piac még mindig reménykedik az IMF-megállapodásban, egyelőre nincs fix időpont, de az illetékes miniszter kedden megerősítette, hogy a szándék még mindig megvan a megegyezésre, Magyarország részéről legalábbis – tette hozzá.
A Mol 140 forinttal, 0,76 százalékkal 18 650 forintra erősödött, 707,2 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 98 forinttal, 2,28 százalékkal 4391 forintra nőtt, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 410 forintra csökkent, forgalma 818,8 millió forint volt.
A Richter árfolyama 445 forinttal, 1,13 százalékkal 39 845 forintra emelkedett, forgalma 518,1 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 159,4 millió forintos forgalom mellett 45 forinttal, 0,24 százalékkal 18 455 forintra esett.
A BUMIX 1099,90 ponton zárt kedden, ez 0,79 pontos, 0,07 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.