2012. október. 12. 13:53 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 12. 13:45 Gazdaság

Az oroszországi élelmiszerexportot növelné a kormány

A magyar szaktárca célja, hogy elérhető legyen az Oroszországba irányuló '90-es évek eleji élelmiszergazdasági kiviteli szint - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten újságírók előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A vidékfejlesztési miniszter moszkvai tárgyalásait követően összegezte az orosz fővárosban Nyikolaj Fjodorovval, az Orosz Föderáció mezőgazdasági miniszterével folytatott megbeszéléseit. Fazekas Sándor a tárgyalásokat eredményesnek és gyümölcsözőnek nevezte, hangsúlyozva, hogy a két ország kapcsolatai a mező- és élelmiszergazdaság terén folyamatosan bővülnek, Jelezte azt is, a két ország agrárvezetői között jó személyes és hivatali kapcsolat alakult ki az elmúlt időszakban. 

A tárcavezető közölte: a kapcsolatok fejlődésének intenzitását és dinamikáját jelzi, hogy a magyar agrárexport az idén az első félévben 28 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az elmúlt két évben pedig az Oroszországba irányuló magyar élelmiszergazdasági kivitel 70 százalékkal nőtt. Az éves magyar agrárexport most ebben a relációban mintegy 2 milliárd dollárt (több mint 400 milliárd forintot).

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.