Majdnem ledolgozta veszteségét a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,91 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 19 134,16 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A BUX felülteljesített az európai tőzsdékhez képest, az OTP esése csak enyhe korrekció az elmúlt két nap kiemelkedő teljesítménye után - mondták elemzők.
Emelkedéssel nyitott a BÉT, majd jelentősebb csökkenést mutatott a BUX, amelyből közel nullára jött ki a nap végére - jellemezte a pénteki tőzsdenapot Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője. Az OTP ára esett ugyan, de a forgalma jelentős volt. Ez a 300 pont alá is "benézett" CDS felárnak volt köszönhető. A pozitív hangulatban szerepet játszott a miniszterelnök reggeli kijelentése, mely szerint közel az IMF-megállapodás - vélte az elemző.
Az OTP pénteki esése a megelőző két nap korrekciója volt, a Richter viszont kiugróan teljesített - mondta Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. A forint árfolyama is a piac Magyarországgal szembeni optimizmusát tükrözi, ennek pedig az az oka hogy a piac bízik a közeli IMF megállapodásban - tette hozzá az elemző.
A Mol 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18 455 forintra csökkent, 386,6 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 49 forinttal, 1,14 százalékkal 4262 forintra esett, forgalmuk 8,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,49 százalékkal 410 forintra gyengült, forgalma 710,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 510 forinttal, 1,31 százalékkal 39 485 forintra erősödött, a részvények forgalma 139,9 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 349,8 millió forintos forgalom mellett 350 forinttal, 1,94 százalékkal 18 420 forintra nőtt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1097,19 ponton zárt pénteken, ez 8,97 pontos, 0,82 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.