2012. szeptember. 07. 14:14 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 07. 13:54 Gazdaság

Megrepedt az új autópálya Romániában

Alig néhány hónap alatt repedések keletkeztek egy új romániai autópályán.

A Temesvár és Arad közötti 32 kilométer hosszú autópályát tavaly december óta használhatják az autósok, miután Emil Boc akkori miniszterelnök és Anca Boagiu közlekedési miniszter végighajtott rajta.

Emil Boc kormánya komoly eredményének tekintette a 32 kilométeres korszerű utat, hiszen kabinetje összesen 122 kilométer autópálya megépítésével büszkélkedhetett, ami valóban jelentős, tekintettel arra, hogy Romániában mindössze 350 kilométer autópálya van.

A nyáron keletkeztek repedések a vadonatúj aszfaltburkolaton, amit az építő azzal magyaráz, hogy a pálya még nem volt befejezve, az út menti vízelvezető csatornák hiánya miatt pedig a víz befolyt az út alá, ami kikezdte az útburkolatot - adta hírül a Realitatea hírtelevízió.

Tény, hogy tavaly decembertől az építtető még folytatta a munkálatokat, amelyek azonban már nem közvetlenül az úttesthez kapcsolódtak, ezért gondolták úgy a hatóságok, hogy átadhatják a forgalomnak az autópályát. Most az építtetőnek szeptember végéig kell kijavítania a hibákat, és addig kell átadnia - most már végleg - az autópályát.

A munkálatok miatt három ponton is sebességkorlátozás rendeltek el, és 60 kilométer/órás sebességgel lehet csak haladni az autópályán.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.