Szerbiában 10,5 százalék maradt a jegybanki alapkamat
A szerb központi bank 10,5 százalékon tartotta az alapkamatot csütörtökön. Szakértők kamatemelést vártak az infláció növekedése, illetve a jegybank függetlenségét illető piaci aggodalmak miatt, ami jelentősen gyengítette a dinár árfolyamát. A központi bank augusztusban 25 bázispont kamatemelésről döntött.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői jövő héten Belgrádban tárgyalnak, ahol várhatóan aggodalmuknak adnak hangot a monetáris politika függetlenségével, illetve a jegybanki törvény augusztus eleji megváltoztatásával kapcsolatban.
Augusztus eleje óta a szerb központi banknak új vezetője van, a belgrádi parlament Jorgovanka Tabakovic közgazdászt, a kormánykoalíció egyik parlamenti képviselőjét választotta meg a Szerb Nemzeti Bank elnökének.
Dejan Soskic, a jegybank előző vezetője július végén mondott le, tiltakozva a jegybanktörvényt módosító tervezet ellen, amely szerinte csorbítja a központi bank függetlenségét. A szerb parlament ezután módosította a jegybanktörvényt. Eszerint ezentúl a parlament nevezheti ki a központi bank teljes vezetőségét, és a bankba parlament választotta felügyelőbizottságot delegálnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.