2012. augusztus. 15. 18:12 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 15. 18:02 Gazdaság

A Magyar Telekom és a Mol húzta ma a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,54 pontos, 1,55 százalékos emelkedéssel, 17 904,88 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Miró József, az Erste vezető elemzője kiemelte: a BUX a reggeli gyenge nyitást követően a nap folyamán araszolgatott felfelé, és jelentős emelkedéssel, napi maximumon zárt úgy, hogy a nemzetközi piacokon enyhe negatív hangulat uralkodott. Ugyancsak napi maximumon zárt több vezető részvény is, a Mol, a Richter, az OTP és a Magyar Telekom papírja.  

Gyurcsik Attila, a Concorde Értékpapír vezető elemzője szerint mindenképpen jó hír, hogy viszonylag megélénkült a tőzsdén a forgalom. A BUX kiemelkedő teljesítésében jelentős szerepet játszott a Magyar Telekom árfolyamának emelkedése igen nagy forgalom mellett, illetve a Mol papírok árának növekedése, amely a keddi jelentős esés korrekciójának tudható be.

A Mol 420 forinttal, 2,61 százalékkal 16.500 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 17 forinttal, 0,45 százalékkal 3775 forintra nőtt, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 2,67 százalékkal 423 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 455 forinttal, 1,14 százalékkal 40 295 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 535,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 99,4 millió forintos forgalom mellett 10 forinttal, 0,06 százalékkal 16.950 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1038,99 ponton zárt szerdán, ez 1,09 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?