Gazdaság MTI 2012. július. 27. 16:49

Schäuble örül, hogy Draghi kiállt az euró megmentéséért

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter üdvözli az Európai Központi Bank kiállását az euró mellett, ugyanakkor a tagállami és az euróövezeti intézményi reformok folytatását is sürgeti.

A tárca pénteki közleménye szerint Schäuble üdvözli az EKB elnökének állásfoglalását, amely szerint az intézmény készen áll minden lehetséges lépést megtenni az euró védelmében. A német pénzügyminiszter ugyanakkor úgy véli, hogy az EKB erőfeszítései csak akkor vezethetnek eredményre, ha a politikusok is "végrehajtják a pénzügyi és bizalmi válság leküzdéséhez szükséges intézkedéseket".

Mario Draghi
AP / Michael Robst

A legfontosabb a tagállami szintű reformok folytatása - írják a közleményben, amely szerint a portugál és az ír államháztartási kiigazító program megfelelően halad. Az pedig, hogy Írország csütörtökön a válság elmélyülése óta először ismét sikerrel bocsátott ki hosszú lejáratú állampapírt, jól mutatja, hogy a kiigazító programokkal vissza lehet szerezni a piacok bizalmát – tették hozzá.

Schäuble méltatta, hogy Spanyolország a bankszektor megerősítését célzó intézkedések mellett egy államháztartási konszolidációs csomagot is összeállított, Olaszország pedig jelentős eredményeket ért el a stabilizáció és a szerkezeti reformok területén is. Hangsúlyozta, hogy mindemellett az euróövezeti intézményrendszert is erősíteni kell. Emlékeztetett, hogy a júniusi uniós csúcson éppen ezért bízták meg az Európai Tanács, az Európai Bizottság, az Eurócsoport és az EKB elnökét, hogy dolgozzák ki az gazdasági és valutaunió elmélyítésének menetrendjét.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.