Gazdaság MTI 2012. július. 12. 12:58

Ismét csúcson a görög munkanélküliség

Újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség Görögországban: áprilisban 22,5 százalékra nőtt a márciusi 22 százalékról, és az egy évvel korábbi 16,2 százalékról - derül ki a statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.

A statisztikai adatok szerint egy év alatt több mint 300 ezren veszítették el állásukat a tizenegymilliós országban, és ezzel a munkanélküliek száma jóval meghaladja az egymilliót.

Az euróövezetben a munkanélküliség átlagosan 10,9 százalék volt áprilisban.

AP / Kostas Tsironis

A görög gazdaság ötödik éve van recesszióban. Hivatalos várakozások szerint az idén 5 százalékkal csökken a bruttó hazai összterméke (GDP).

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.