Zárásra ledolgozhatják veszteségüket az amerikai tőzsdeindexek
Gyenge nyitás, majd nagy gyengülés után a Wall Street indexei a zárás közeledtével mérsékelték veszteségeiket, a Nasdaq piac indexe pedig már szerény nyereségbe fordult. Két és fél órával a zárás előtt a DJIA-30 index 0,13 százalék, a S&P-500 index 0,26 százalék veszteséget, a Nasdaq Composite pedig 0,18 százalék nyereséget mutatott.
A gazdaságösztönző céllal végrehajtott jegybanki intézkedéseket és a kedvezően alakuló amerikai foglalkoztatási helyzetet a befektetők elegendő oknak találták arra, hogy lefölözzék az elmúlt három kereskedési napon felhalmozott nyereségeket.
A kínai jegybank és az EKB is kamatcsökkentést hajtott végre csütörtökön gazdaságösztönző szándékkal. A Bank of England pedig mennyiségi monetáris enyhítő programja összegkeretét növelte meg.
Pozitív fejleménynek bizonyult az amerikai foglalkoztatási helyzet alakulása is. Júniusban a várakozásokat lényegesen meghaladó mértékben növekedett a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban. A befektetők azonban az egyértelműen kedvező makrogazdasági mutatónak is megtalálták a hátoldalát, azt, hogy mérsékli a Fedtől várt gazdaságösztönző célú monetáris enyhítő program harmadik fejezete megnyitásának esélyét.
A Wall Street 30 "legsúlyosabb" részvényét tartalmazó DJIA-30 index tagjai közül a pénzügyi papírok, a távközlési és energiaipari vállalatok, valamint a nem ciklikus fogyasztási cikkeket forgalmazók veszítettek a leginkább.
A JPMorgan 3,5 százalékkal, a Bank of America 2,3 százalékkal, a Cisco és a Coca-Cola egy százalékkal, az AT&T 0,9 százalékkal, az Intel, a Chevron és az ExxonMobil 0,6 százalékkal gyengült. A néhány erősödő papírt a Boeing vezette 0,3 százalék nyereséggel.
Az Apple részvénye két százalékkal emelkedett a Wall Street Journal hírére, amely szerint az iPad-nál kisebb képernyővel egy új táblagépet készül piacra dobni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.