Közvetlenül a reggeli nyitás után még úgy tűnt, hogy erősödés bontakozhat ki, de késő délelőtt masszív gyengülésbe fordult a forint az euróval szemben: 294,50 volt az alja nem sokkal reggel nyolc után, a 298,50-et érintette alulról fél kettő körül, majd délután négy körül megint 298 forint fölött volt.
Az euró árfolyama csütörtök délután négy óra körül 298,10 forint volt, míg szerdán délután négy óra előtt nem sokkal 294,75 forinton jegyezték az eurót a bankközi piacon.
Devizapiaci kereskedők szerint az euró/dollár árfolyam megint áttörte az 1,27-es szintet. Nincs jó hangulat a piacon, a görög választások körüli bizonytalanság általános kockázatkerülési hullámot indított el, és ez rányomja a bélyegét a kereskedési napra is. Emellett az amerikai heti munkanélküliségi adatok sem lettek túl rózsásak.
A térségbeli devizák közül a forint gyengül a leginkább, a szerdai zárójához képest megint 1 százalékkal, míg a korona csak ennek a tizedével gyengült, a zloty várhatóan pluszban tudja zárni a napot, a román lej pedig szokásosan stabil.
A piaci szereplőknek kevés, hogy egy évszakot jelölnek meg az IMF/EU-tárgyalások lehetséges lezárására - utaltak az MTI által megkérdezett kereskedők Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter nyilatkozatára. Az elemzők szerint arra volna szükség, hogy az IMF részéről is jöjjön egy konkrét tárgyalási időpont javaslat.
A dollár árfolyama csütörtök délután 234,80 forint volt az előző délutáni 231,40 forint után, de 235 forint felett is volt, ami kisebbfajta mérföldkőnek minősül. Legutóbb január harmadik hetében volt ilyen szinten a dollár/forint árfolyam.
A svájci frank jegyzése 248,50 forinton állt a szerda délutáni 245,60 forinttal szemben, ami háromhetes csúcs. A japán jen csütörtökön délután 2,9430 forint volt a szerdai 2,8765 forintot követően. Az euró 1,2695 dolláron forgott délután, míg egy nappal korábban 1,2749 dolláron.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.