A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,86 pontos, 0,78 százalékos csökkenéssel, 16 877,46 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 8,72 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A görög hírek, és ezzel összefüggésben az euróövezet jövőjével kapcsolatos aggodalmak jelentősen befolyásolták a nemzetközi részvénypiacokat, így a BÉT-et is kedden.
Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: a részvényárakat ismét a negatív görögországi hírek befolyásolták leginkább a BÉT-en. Hozzátette: ugyanakkor a kedvezőtlen belföldi GDP-adat sem hatott kedvezően a kereskedésre a magyar börzén. Megjegyezte: a negatív hatásokat az OTP és a Mol jó gyorsjelentése sem tudta ellensúlyozni. Az üzletkötő szerint a szerdai nyitást pedig a német-francia csúcstalálkozó hírei alakítják majd alapvetően.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint - aki a BÉT-en lezajlott folyamatok megítélésében egyetértett kollégájával - jó kezdés után a "Görögországból érkező hírek adták meg a kegyelem döfést a piacoknak" keddi kereskedésben.
A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 16.245 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 79 forinttal, 2,18 százalékkal 3 550 forintra esett, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,44 százalékkal 452 forintra gyengült, forgalma 537,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 305 forinttal, 0,85 százalékkal 35 400 forintra csökkent, a részvények forgalma 271,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 226,4 millió forintos forgalom mellett 295 forinttal, 2.08 százalékkal 14 500 forintra erősödött. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1 119,76 ponton zárt hétfőn, ez 8.72 pontos, 0,78 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.