2012. május. 10. 12:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. május. 10. 12:24 Gazdaság

A NAV maga ellen indított végrehajtást

Saját maga ellen is végrehajtást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - írja a Figyelő.

2010. április 1-je óta szerepel saját, elmaradással rendelkező cégeket nyilvántartó listáján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - írja a Figyelő e heti számában. A lap kérdésére az adóhivatal közölte, mozgásterük igen szűk, és szinte napi, filléres gondokkal is küzdenek, emiatt kivételesen előfordulhat, hogy a NAV-nak is tartozása halmozódik fel. A NAV azonban adótitokra hivatkozva nem árulta el, hogy kinek, mióta és mennyivel tartozik.

A NAV internetes oldalára feltöltött lista szerint nem az adóhatóság az egyetlen központi szerv, amelyik bajba került: a Pest és Somogy megyei, a fővárosi, valamint a VI. kerületi önkormányzat is szerepel a feketelistán.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.