A Tisza Párt elnöke azt akarja tudni, ha Menczer Tamást nem a miniszterelnök küldte, akkor viszont leváltotta-e már.
Arról érdeklődött Magyar Péter a Facebookon a miniszterelnöknek címezve a mondandóját, hogy ő küldte-e oda Menczer Tamást kedden a pécsi gyermekotthon elé balhézni.
„Ez már a szakmai vita, amit ígért? Legközelebb Kubatov Gábor kopaszait küldi a gyermekotthonokhoz?” – kérdezte.
A Tisza Párt elnöke szerint azonban, ha nem ő küldte Menczert, akkor leváltotta-e már az igazgatói és képviselői pozíciójáról? „Vagy esetleg egyetért a bűncselekményt elkövető munkatársa viselkedésével?” – kérdezett ismét, majd azt akarta megtudni, hogy engedélyt ad-e rá, hogy a Tisza Párt önkéntesei felújítsák a miskolci gyermekotthon vizesblokkját.
Egy másik posztban arról számolt be Magyar, hogy Menczer akciója után több mint ötmillió forint értékben érkeztek egyedi támogatások a Tisza Párthoz, 200-an iratkoztak fel rendszeres támogatónak és a párt webshopjának is meglódult a forgalma. Emellett azt is jelezte, hogy „több tősgyökeres fideszes család jelezte, hogy Menczer tegnapi performansza volt az utolsó csepp a pohárban, és 2026-ban biztosan a TISZA Pártra szavaznak”. Orbánnak annyit üzent: „az öngól is gól”.
Kedd délelőtt Magyart nem engedték be a pécsi Szikla utcai Befogadó Gyermekotthonba, a Tisza politikusa látogatás helyett az épület előtt Menczer Tamással került szócsatába, nem is akármilyenbe. Az egymást sértegető, személyeskedő, tényleg kocsmai stílust idéző jelenetről itt írtunk bővebben:
A Pécsen történtekről már többen is megszólaltak. Molnár Csaba, a DK EP-képviselője szerint példátlan jelenetnek lehettünk tanúi. Török Gábor pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy a Magyar Péter–Menczer Tamás-csörte politikatörténeti pillanatnak számít. A Nézőpont egyik szakértője, Talabér Krisztián is megosztotta a véleményét, szerinte Menczer Tamás megállította Magyar Péter verbális ámokfutását.
Ez pedig a HVG újságíróinak véleménye az ügyről.