Itthon HVG 2024. december. 04. 13:31

Garázdaság és kábítószer miatt indult eljárás egy józsefvárosi DK-s ügyében

A Magyar Nemzet szerint kábítószer birtoklása gyanújával hallgatták ki Abd El Rahim Alit, de a politikus azt állítja, hogy csak fogyasztással gyanúsítják.

Garázdaság és kábítószer birtoklása vétség gyanújával hallgatták ki a Demokratikus Koalíció (DK) józsefvárosi elnökét, Abd El Rahim Alit, aki kedd hajnalban egy budapesti lakóházban randalírozott ittasan – írja a Magyar Nemzet.

Az esettel kapcsolatban a rendőrség kedden azt közölte, hogy bejelentést kaptak arról, hogy egy VI. kerületi társasház lépcsőházában egy erősen ittas férfi garázda módon viselkedik, a bejárati ajtókon dörömböl, és azokat rugdossa. A rendőrök a helyszínre mentek, a férfival szemben intézkedtek, majd mentőt hívtak, ami a 30 éves budapesti lakost kórházba vitte.

Index: Ittasan randalírozott Gyurcsány kihívója a VI. kerületben hajnalban

Abd El Rahim Ali egy társasházban az ajtókat rugdosta a lap szerint. A rendőrség arról számolt be, hogy egy 30 éves férfival szemben intézkedniük kellett.

A Magyar Nemzet szerint a rendőrség később azt közölte velük, hogy „a VI. kerületi nyomozók egy férfit kábítószer birtoklása vétség, valamint garázdaság vétség gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként”.

A Telexnek nyilatkozott Abd El Rahim Ali. Azt mondta, „megpróbált két külföldi meglopni, melyet nem hagytam. Egy ijedt lakó értesítette a rendőrséget, akik kiérkezve bekísértek a Honvéd kórházba, hogy vért vegyenek. A véremben találtak csekély mennyiségű THC-t az alkohol mellett.”

A politikus szerint a Magyar Nemzet megpróbálja lejáratni, mert kábítószer „birtoklással nem, csak fogyasztással vádolnak”.

Abd El Rahim azzal került a hírekbe a múlt héten, hogy bejelentette, elindul a DK elnöki székéért Gyurcsány Ferenccel szemben.

Gyurcsánynál jobban csinálná – állítja a józsefvárosi DK vezetője, a 30 éves Ali, aki kihívta az elnököt

„Lehet menni Ferivel építgetni a Minecraftba, meg lehet jönni feltámasztani a baloldalt” – üzente az általa tisztelt pártelnöknek kihívója, aki szerint máshogy kellene csinálni, különben “2026-ban szétomolhat az egész közösségünk”.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.