New York erősödik a zárást megelőzően
Erősödtek a vezető New York-i tőzsdemutatók a pénteki kereskedés leállítása előtt mintegy másfél órával.
Közép-európai idő szerint 20 óra után a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,31 százalékkal 12 947,75 pontra nőtt, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,74 százalékkal 2992,54 pontra emelkedett, az S&P 500-as mutató 0,59 százalékkal 1373,99 pontra erősödött. Emelkedő indexekkel üdvözölték pénteken az amerikai tőzsdék a várakozások feletti februári foglalkoztatási adatokat és a sikeres görög kötvénycsere-programot, a magas kereskedelmi hiány azonban mérsékelte a befektetői optimizmust.
A várakozásoknál nagyobb mértékben, 227 ezerrel nőtt a mezőgazdasági ágazaton kívül foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban februárban. A munkanélküliségi ráta 8,3 százalékot tett ki, és ezzel ugyanakkora volt, mint januárban. Decemberben még 8,5 százalék volt a mutató. A foglalkoztatási helyzet folyamatosan javul, miután 2011 eleje óta először fordult elő, hogy három egymást követő hónapban - decemberben, januárban és februárban - meghaladta a 200 ezer főt a foglalkoztatottak számának a növekedése.
Ugyanakkor rossz hír volt a piacoknak, hogy januárban több mint három éve a legmagasabb szintre, 52,6 milliárd dollárra emelkedett az amerikai kereskedelmi mérleg hiánya a decemberi 50,4 milliárd dollárról, a rekord nagyságú import miatt.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 73 cent emelkedéssel 107,41 dolláron állt a tőzsdezárás előtt másfél órával. Az euró 1,3109 dollárra gyengült, egy dollár 82,47 jent ért ekkor.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.