Gazdaság MTI 2012. február. 17. 18:24

Pluszban zártak a nyugat-európai tőzsdék

Fellendültek pénteken a nyugat-európai értéktőzsdék, megelőlegezve a második görög mentőprogram hétfőre tervezett euróövezeti jóváhagyását. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,56 százalékos előrelépéssel 1082,89 ponton, több mint hathavi csúcson zárt, 8,14 százalékkal az év végi értéke fölött.

A második görög mentőprogram most már bizonyosra vehető jóváhagyása felvillanyozta a befektetőket. Főleg a bankrészvények javultak, átlagosan majdnem 2 százalékkal, nem törődve a Moody's hitelminősítő csütörtöki fenyegetésével, amely szerint várhatóan rontják majd 114 pénzintézet különböző osztályzatait 16 európai országban.

Táplálta a reményeket az is, hogy az amerikai gazdaság összetett konjunktúramutatója három és féléves csúcsot ért el januárban a Conference Board gazdaságkutató intézet pénteken kiadott felmérése szerint.

Elemzők szerint ha sikerül kordában tartani a görög válságot, akkor nagy tartalékok mozgósíthatók a tőzsdéken, mivel az árak még mindig alacsonyak. Igaz, az európai cégek egyelőre viszonylag gyengébben is teljesítenek: a mostani beszámolási szezonban eddig az európai vállalatok 49 százalékának eredménye maradt el az elemzői előrejelzésektől, a tengerentúlon ez az arány eddig 31 százalékos.

AP / Michael Probst

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 19,69 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel 5905,07 ponton zárt.

A frankfurti DAX-30 96,07 pontos, 1,42 százalékos többlettel 6848,03 ponton végzett.

Párizsban a CAC-40 46,37 ponttal, 1,37 százalékkal 3439,62 pontra erősödött.

Varsóban a WIG20 1,75 százalékkal 2359,89 pontra gyarapodott. A Mol 3,38 százalékkal 284,20 zlotyra javult.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,21 százalékkal, az S&P-500-as 0,07 százalékkal volt a csütörtöki záró fölött, de a Nasdaq piac összetett mutatója 0,41 százalékkal elmaradt attól.

Az euró este, félúton 1,31-1,32 dollár között, 0,14 százalékkal többet ért a dollárhoz képest, mint csütörtök este.

A svájci frankhoz képest a közös valuta 1,21 frank alatt maradt, 0,02 százalékos napi javulással.

Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 119,14 dollárba került, 97 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 1,50 dollárral 1002,50 dollárra mérséklődött az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

Az arany unciánként (31,1 gramm) 6,05 dollárral 1722,75 dollárra drágult azonnali szállításra Londonban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.