2011. december. 22. 20:10 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 23. 10:53 Gazdaság

Pluszban a New York-i tőzsde

Nyereségen álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a csütörtöki kereskedés leállítása előtt mintegy két órával, ezzel harmadik napja tart a növekedés.

Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,60 százalékkal 12 180,70 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,90 százalékkal 2601,08 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 0,90 százalékkal 1254,86 pontra erősödött.

Emelkedéssel indult a kereskedés és estig tovább nőttek az indexek a csütörtökön ismertetett, jórészt kedvező amerikai makroadatokra.

Napközben közölt adat szerint csökkent, három és fél éves mélypontra került a munkanélküli segélykérelmek száma Amerikában a múlt héten a szakértők által várt növekedés helyett. Az amerikai fogyasztói hangulat hat hónapos csúcsra emelkedett decemberben, az amerikai konjunktúramutató pedig az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben erősödött novemberben, az index immár a hetedik egymást követő hónapban nőtt. Az általános képen azonban rontott, hogy az amerikai gazdaság a korábbi 2 százalékos hivatalos becslés helyett csak 1,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben csütörtökön közölt végleges adat szerint.

A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 1,15 dollár  emelkedéssel 99,82 dolláron állt.

Ugyancsak röviddel 20 óra előtt az euró 1,3047 dollárra erősödött a szerda késő esti 1,3045 dollárról (+0,01 százalék). A dollár 78,05 jenről 78,14 jenre emelkedett (+0,12 százalék). A februári lejáratú aranyár 6,1 dollár csökkenéssel 1607,5 dolláron állt csütörtökön este 8 óra körül.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.