2011. december. 21. 09:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. december. 21. 09:45 Gazdaság

FT: az IMF és az EU figyelmeztette Magyarországot

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU figyelmeztette Magyarországot, hogy nem térnek vissza és kezdenek el tárgyalni addig, amíg hazánk el nem kötelezi magát amellett, hogy változtat a jegybanktörvényről és a pénzügyi stabilitási törvényről szóló javaslatokon - idézi a Financial Times beszámolóját a Portfolio.hu.

Az EU és az IMF képviselőivel múlt pénteken szakadtak félbe az előzetes egyeztetések, azt követően, hogy napvilágot láttak a kormány jegybankkal kapcsolatos tervei. A Financial Times a Portfolio.hu szerint meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölte, a kormánynak a megbeszélések előtt világosan a tudtára adták a törvényjavaslatokkal kapcsolatos aggodalmaikat.

A Financial Times kiemeli, hogy a befektetők szorosan követik a tárgyalások alakulását. Mint ismeretes, a nemzetközi hitelminősítők közül a Moody's már leminősített minket, a többiek pedig láthatóan kivárnak, hogy sikerül-e megállapodni a valutaalappal.

Az Európai Bizottság kedden megerősítette, hogy José Manuel Durao Barroso elnök levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnökhöz, akinek azt javasolta, hogy vonjanak vissza két törvényjavaslatot a parlamenttől. Pia Ahrenkilde Hansen szóvivő megerősítette azt is, hogy a levélben az elnök aggodalmát fejezi ki a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban. Emlékeztetett, hogy a bizottság már korábban is jelezte fenntartásait a jogszabály tervezetére vonatkozóan.

A bizottságnak egyebek között azzal kapcsolatban vannak "súlyos kételyei", hogy a javaslat összhangban van-e az uniós alapszerződés 130-as cikkelyével, amely a központi bank függetlenségét igyekszik garantálni a tagországokban. A szóvivő szerint Barroso sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy a javaslat utolsó változatának készítése során az Európai Központi Bankkal (EKB) sem folyt kielégítő konzultáció. Az EKB maga is fenntartásokat jelzett a tervezettel kapcsolatban - tette hozzá Ahrenkilde Hansen. Az elnök a levélben azt is jelezte, hogy ha az uniós jognak nem teljesen megfelelő szabályozás születik, azt utólag kell majd módosítani.

Orbán Viktor válaszlevelet küld majd José Manuel Barrosónak - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője kedden a köztévé Az Este című műsorában. A miniszterelnök szóvivője azt mondta, hamis interpretáció volt az, hogy a kormány az MNB és a PSZÁF összevonását kezdeményezte.

Szerinte az alkotmányügyi bizottság az MNB és PSZÁF jövőbeni összevonásának lehetőségéről készített egy indítványt, amely azt az alkotmányos lehetőséget szándékozott megnyitni, hogyha egyszer a nemzetközi, gazdasági, vagy egyéb körülmények miatt az a szükségszerűség fogalmazódna meg, hogy erre az összevonásra szükség van, akkor azt meg lehessen tenni alkotmányos keretek között.

zöldhasú
Hirdetés