FT blog: tűz alá vette a kormány a jegybankot
A tűz alatt álló magyar központi bankról közöl cikket a Financial Times feltörekvő piacokkal foglalkozó blogja, a beyondbrics, amely szerint a kormány egy újabb megosztó törvénnyel akarja kiterjeszteni befolyását a független intézmények fölött.
Bár közeledik a karácsony, a magyar parlamentben mégsem jött még el a béke ideje, minthogy Orbán Viktor és kormánya egy még inkább megosztó törvényt terjesztett be, amely tovább bővítené a kormány befolyását a független intézmények fölött - írja a Financial Times beyondbrics blogja a jegybanktörvény beterjesztése kapcsán.
A blog emlékeztet rá, a kormánynak úgy tűnik, nem volt elég az, hogy a monetáris tanácsba négy hívét sikerült delegálnia, ezúttal egy olyan törvényt javasoltak, amely megengedné a miniszterelnöknek, hogy ő maga nevezze ki a szervezet vezetőjét és három helyettesét. A monetáris tanács emellett több hatalmat is kapna a döntéseinek végrehajtását illetően, és tovább bővítenék tagjainak számát.
A blog idézi Akar Lászlót, a Gazdaságkutató Intézet (GKI) alelnökét, aki szerint a tervezet egy "rossz jel", a törvénnyel ugyanis Orbán Viktor nevezhetné ki a monetáris tanács tagjait és vezetőit is. Szerinte az ilyen mértékű befolyás "példa nélküli" az elmúlt húsz évből, a korábbi szabályozások ugyanis mindig hagytak valamennyi jogot magának a jegybankelnöknek is a tanács tagjainak kiválasztásában.
Krekó Péter, a Political Capital vezető elemzője a blognak azt mondta, bár a törvény ismételten kimondja a jegybank függetlenségét, az új szabályozás kétségtelenül egy hatékony eszköz lehet a monetáris tanács döntéseinek befolyásolására.
A Financial Times blogja megjegyzi, Simor András jegybankelnök hivatala 2013-ban jár le, a kormány azonban úgy tűnik, nem akarja a hátralévő mandátumát sem kényelmesebbé tenni, mint a korábbi 18 volt.
Az Európai Központi Bank csütörtökön közli véleményét a javaslatokról.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.