A dohánytermékek jövedéki adójának növelése is szerepel a kormány tervei között amellett, hogy a költségvetés tartalékaihoz is hozzányúlnának– tudta meg a hvg.hu. Matolcsy György gazdasági miniszter sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta lapunk értesülését.
Vagy a költségvetés általános tartalékait, vagy zárolások formájában a minisztériumok fejezeti tartalékait növelik, vagy jön a „költségvetési fejezeteken belüli maszatolás” – mondta egy nappal a szerdai kormányülés előtt egy a döntéshozatalra ráálátó befolyásos fideszes politikus a hvg.hu-nak azzal kapcsolatban, hogy a kabinet milyen módon igyekszik majd a realitásokhoz igazítani a 2012-es büdzsé tervezetét a végszavazás előtt.
Orbán Viktor múlt pénteken jelentette be, hogy az euróárfolyam változása és az euróválság miatt át kell írni a költségvetést. A kormányfő a hétvégi tévéinterjúja arról beszélt, a korábbi 1,5 százalék helyett legfeljebb 0,5 százalék lehet a magyar GDP bővülése jövőre, igaz, a gazdasági elemzők és a piac már régen az ambíciók mérséklését várták. A kormányfő beszélt a költségvetés újratervezésének szükségességéről, már csak azért is, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium eredetileg 268 forintos forint-euró árfolyamon számolt, miközben az árfolyam már stabilan 300 forint fölött áll, és jövőre sem várható jelentős erősödés, ezen kívül egy százaléknyi GDP-változás a növekedési oldalon a kormány számításai szerint is körülbelül 120-150 milliárd forinttal csökkenti a bevételeket.
Újratervezés
Hétfőn már arról beszélt a parlamentben a miniszterelnök, hogy nem fogják módosítani a büdzsé főszámait, de azt sem kormányzati, sem fideszes forrásaink nem tudták megmondani, hogy hogyan képzeli a kormányfő az újratervezést. Például, ha a főszámokat is újranyitnák, törvényi kötelessége lenne a kabinetnek az egész költségvetési vitát újrakezdeni, így év végéig már csak akkor lenne új büdzsé, ha a két ünnep között rendkívüli üléseket tartana a parlament. (Emiatt – mint megtudtuk – még az is felmerült, hogy idén nem is lesz új költségvetés, hanem csak január elején fogadják el, de ez hamar lekerült a napirendről.)
Egy magas rangú kormányzati forrásunk ugyanakkor hétfő este még arról beszélt, egyelőre senki nem tudja, mikor áll elő a Nemzetgazdasági Minisztérium a konkrét tervekkel. Szerdán tart ugyan ülést a kormány, de ennek napirendjén eredetileg csak egy ünnepi megemlékezés szerepelt Sopronban, a trianoni határmódosítás utáni népszavazás évfordulóján. Matolcsy György azonban megkapta az ukázt, hogy legalább előzetes terveket mindenképpen prezentálnia kell a kiigazítást illetően.
A tartalékok tartaléka
A Nemzetgazdasági Minisztérium kedd délután az MTI-vel azt közölte, hogy a kormány a jövő évi 300 milliárd forintos tartalék felhasználásával, valamint bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedések kombinációjával kezeli az alacsonyabb növekedés és gyengébb forintárfolyam miatti eltérést a büdzsében. Ez megerősíti a hvg.hu hétfői értesülését, amely szerint a kiigazítás egy részét, mintegy 100 milliárd forintot, a tartalékból teremtené elő a nemzetgazdasági tárca. Ezen kívül még lenne legalább 200 milliárd forint szabad tartalék, de ezekhez nem nyúlhat a kormány, mert egy elfogadott módosító javaslattal 2012 szeptemberéig kitolta a felhasználását.
Az eszközök között szerepel ugyanakkor a bevételek növelése is – információink szerint elsődlegesen a jövedéki adó, ezen belül is a dohányra kivetett terhek további növelése merült fel. Már idézett fideszes forrásunk szerint ugyanakkor sokan a pártban is vitatják ennek célszerűségét, hiszen ez az adófajta már idén is emelkedett, és jövőre is fog, így kérdés, nem „billen-e át” azon a ponton, amikor olyan forgalmat ér el a feketepiac mértéke, ami inkább csökkenti a költségvetés bevételeit. A hvg.hu megkérdezte a parlamentben Matolcsy Györgyöt is az adóemelésről, de a miniszter sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a hírt.
Az biztos, hogy a teljes apparátust lefoglalja a tervezés, „mindenki ezen dolgozik a kormányban, de még a frakcióban is”, ezért a hétfő este elmaradt frakcióülést sem tartják meg szerdán a választójogi törvényről, amihez Kövér László házelnök nyújtott be módosítást.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.