Gazdaság MTI 2011. október. 25. 16:19

Járai baljós jóslata: újabb kiigazításokra lehet szükség idén

Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke szerint elérhető az idei és a jövő évi államháztartási hiánycél, de lehet, hogy további intézkedésekre, kiigazításokra lesz szükség, esetleg még az idén.

"Szerencsére elég jelentős összegű tartalékok, mintegy 400 milliárd forint van a jövő évi büdzsében, de a kockázatok is nagyok" - mondta Járai Zsigmond a Joint Venture Szövetség és több magyarországi kereskedelmi kamara közös rendezvényén. Szerinte - elsősorban a világgazdasági folyamatok bizonytalanságai miatt - csak restriktív költségvetési politikára van lehetőség a jövő évi büdzsét tekintve. 

Járai azt mondta, hogy a magyar gazdaságpolitikának szűk a mozgástere, részben amiatt, hogy amióta Magyarország belépett az Európai Unióba, "mindvégig túlzott deficiteljárás alatt áll az ország", másrészt a világgazdasági folyamatok, az eurózóna gazdasági kilátásainak bizonytalanságai miatt.

A magyar gazdasági fejlődés szempontjából oly fontos Németország gazdasága sincs könnyű helyzetben, a világgazdasági kilátások egyre borúlátóbbak lesznek, ez kihat Magyarország megítélésére is - tette hozzá. A volt jegybankelnök szerint csak néhány hét telt el, és például a Magyar Nemzeti Bank a saját, magyar gazdaságra vonatkozó jövő évi növekedési prognózisát a korábbi 1,7 százalékról 0,5 százalékra vitte le.

Járai Zsigmond és Simor András
Bánkuti András

A Költségvetési Tanács elnöke emlékeztetett rá, hogy a múlt évben a hiány tartása érdekében a magyar kormány több hasznos, szükséges intézkedést meghozott, azonban ezek közül néhány, például a válságadók bevezetése egyúttal erősítette a gazdaságban a bizonytalanságot és a kiszámíthatatlanságot, és elbizonytalanította a befektetőket.

Járai szerint pozitív jelzés a piacoknak, hogy a kormány a benyújtott, jövő évi költségvetés szerint elkötelezett az államháztartási hiány további csökkentése, az államadósság további mérséklése mellett, "a GDP-hez mért 2,5 százalékos hiány kőbe vésett dolog", és várhatóan a folyó fizetési mérleg is kedvezően alakul jövőre is. Felhívta azonban a figyelmet arra is: 20-30 százalék az esélye annak, hogy a világgazdaságban olyan újabb válságjelenségek alakulnak ki, amelyek érinthetik Magyarországot.

Az ország versenyképességét Járai szerint növelni kell, ehhez minél előbb meg kell indítani a strukturális reformokat, és az állami újraelosztás mértékét hozzávetőleg 40 százalékra kellene levinni. Járai Zsigmond szerint a strukturális reformok megkezdése rengeteg konfliktust fog okozni. Kérdésekre válaszolva azt mondta, a svájcifrank-hitelesek körül kialakult bonyolult helyzetért egyharmad részben a bankok, egyharmad részben az akkori kormányzat, egyharmad részben az alacsonyabb kamatok miatt a svájci frank kölcsönöket felvevő lakosság a felelős. 

"Nem kell ahhoz nagy ész, hogy az ember feltételezze, hogy a svájci frank nem fog gyengülni az elkövetkező években", ezért minél később születik egy átfogó megoldás a problémára, annál nehezebb lesz orvosolni a devizahitelesek gondjait - mutatott rá Járai Zsigmond.

zöldhasú
Hirdetés