A nemzetközi tendenciával összhangban kedden erősödtek a vezető ázsiai tőzsdemutatók is, mert a befektetők jobban bíznak abban, hogy rendeződni fog a görög adósságprobléma. Németország és Franciaország elsőszámú vezetői hétfőn jelezték: még ebben a hónapban konkrét terveket tárnak a nyilvánosság elé Görögország helyzetének rendezéséről.
Kedd reggelre az olaj ára nem sokat változott a hétfői emelkedés után: a nyugati féltekén irányadó WTI ára 85 dollár körül alakult hordónként, az északi-tengeri Brent 108 dollárba került a részvények árfolyamának erősödésével összhangban.
Devizafronton sem volt túl sok változás: reggel nyolc óra körül egy euróért 1,3643 dollárt és 104,60 jent adtak, majdnem ugyanannyit, mint hétfőn későn.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.