Erősödéssel nyithatnak az európai piacok
Az amerikai kereskedés végén tapasztalt emelkedést követve erősödéssel nyithatnak szerdán a legfontosabb nyugat-európai értékpapírpiacok.
A Cantor Index elemzői szerint a londoni FTSE-100 1,33 százalékos, a frankfurti Xetra-DAX 1,63 százalékos, míg a párizsi CAC-40 1,58 százalékos pluszban nyithat. A befektetői hangulatot azonban továbbra is az euróövezeti adósságválság határozhatja meg. "Az elmúlt hónapok ugyanazt mutatják, mint az előző, 2008. évi bankválságot megelőzően. Ez még mind nagyon friss a befektetők emlékezetében, így nem csoda, hogy igyekeznek megszabadulni banki papírjaiktól" – értékelt Joshua Raymond, a City Index elemzője.
Hasonlóképpen vélekedett Louise Cooper, a BGC Partners szakértője, aki elmondta: "az euróövezeti adósságválságra adott válasz nélkül a bankok árfolyamai továbbra is rázós pályát járhatnak be. És nagyon sokan úgy látják, hogy az euróövezeti gondokra nincs is megoldás, így a bankszektort továbbra is a félelem uralja majd".
Némi optimizmust csalhat a befektetői lelkekbe a Financial Times keddi írása, amely vezető beosztású euróövezeti tisztviselőkre hivatkozva arról számol be, hogy az Európai Unió pénzügyminiszterei a bankszektor koordinált feltőkésítéséről tárgyaltak kedden. "Úgy tűnik az euróövezeti pénzügyminiszterek újabb felületi kezelést fontolgatnak. Ezzel még egy napot nyertünk" – mondta Todd Colvin, az MF Global elnökhelyettese.
Negatív irányba hathat ugyanakkor a Moody's Investors Services kedd esti bejelentése, amely szerint három fokozattal rontott Olaszország adóskockázati besorolásán. A szervezet az eddigi "Aa2"-ről – a köztes "Aa3" és "A1" fokozatok kihagyásával – "A2"-re süllyesztette az olasz szuverén kötvényadósság osztályzatát, és az új besorolásra is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben. A múlt hónap végén egy másik nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's is leminősítette Olaszországot.
Kedden a FTSE-100 131,06 pontos, 2,58 százalékos romlással 4944,44 ponton zárt. A Xetra-DAX 159,99 pontos, 2,98 százalékos mínusszal 5216,71 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 76,28 ponttal, 2,61 százalékkal 2850,55 pontra esett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.