200 milliárdot bukna a kormány, ha most adná el a Mol-plakettet
Becslések szerint mintegy 40 százalékkal, közel 200 milliárd forinttal ér ma kevesebbet a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagja, mint májusban, amikor az Orbán-kormány megvásárolta - írja hétfői számában a Népszava.
Ezt a veszteséget csak akkor realizálná a kormány, ha értékesítené a részvényeit, hiszen a cég papírjainak értéke annyi, amennyiért kereskednek vele a tőzsdén - mondta a Népszavának Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. A szakember szerint elvileg még nyerhet is az állam a papírokon, ha a nemzetközi befektetői bizalom helyreáll, és a magyar gazdaság ismét prosperálni kezd, de erre most rövid távon kevés az esély.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.