Nem tudnának végtörleszteni a kétgyerekesek és az 50 felettiek
Bár a jelzálog alapú devizahitelesek 36 százalékának állna szándékában a végtörlesztés, valójában legfeljebb 19 százalékuk lehet képes erre, vagyis maximum 185 000 ember - állapította meg a TNS Hoffmann piackutató cég legfrissebb felmérése. A bankok vesztesége akár 220 milliárd forint is lehet.
A válaszok alapján készített becslés szerint a végtörlesztők száma valószínűleg 150 000 körül alakul, de legfeljebb 185 000 lesz. Ők azok, akik rendelkeznek elegendő saját vagy családi megtakarítással, vagy hitelképesek. A bankok vesztesége természetesen számos tényezőtől függ, de az MNB keddi árfolyama alapján, a hitelállomány tőkeértékére vetített értékként meghatározva a felmérés készítőinek becslése alapján ha csak 150 ezren akarnak végtörleszteni, akkor is 175 milliárd forint körül lesz. Elérheti azonban a banki veszteség akár a 220 milliárd forintot is, amennyiben akad 185 000 végtörlesztő, ez az összeg pedig bankszektor elmúlt ötévi éves átlagos üzemi eredményének háromnegyede.
A végtörlesztésre különféle stratégiák jöhetnek szóba: a válaszok alapján azok a devizahitelesek, akik reálisan képesek lesznek a végtörlesztésre, zömmel - 51 százalékuk - saját vagy családi megtakarításaikat mozgósítják majd, 40 százalékuk azt tervezi, hogy forinthitelből finanszírozza a végtörlesztést, míg a fennmaradó 9 százalék egyelőre bizonytalan. Azok, akik úgy gondolják, biztosan élni kívánnak az előtörlesztés lehetőségével, jellemzően fiatal családok egy kiskorú gyermekkel, ahol a családfő 30 év alatti, túlnyomórészt közép- és felsővezetői beosztásban, vagy tulajdonosként, illetve vállalkozóként keresi a kenyerét.
A végtörlesztéssel biztosan élni kívánók közel fele saját megtakarításból tervezi kiegyenlíteni az átlagosan 3,1 millió forintos tartozását. Közülük 27 százalék a folyószámláján, vagy lekötött forintbetétekben lévő megtakarítását használná fel. A másik 27 százalék a tartós befektetési számláját törné fel, vagy lakástakarék-pénztárban gyűjtött megtakarításához nyúlna. Míg az ingatlaneladás lehetőségével 13 százalékuk számol.
A szóban forgó hitelfelvevői kör végtörlesztési esélyeit erősíti az, hogy hitelképesek: ha a saját megtakarítás nem elegendő a tartozás kiegyenlítésére és bankjuktól forinthitelt igényelnének, jövedelmük és a jelenlegi devizahiteleik havi törlesztő-részlete alapján nagy valószínűséggel még az új, szigorúbb folyósítási kritériumok szerint is hitelképesnek bizonyulnának.
Azok, akik nem ennyire biztosak még a döntésükben, de elképzelhetőnek tartják, hogy végtörlesztik fennálló tartozásukat, inkább a középkorú - 30-49 éves - párok alkotta, egy-két gyermekes családok. Itt a háztartásfő diplomás, beosztott szellemi munkát végez, tulajdonos, vállalkozó, vagy valamilyen vezetői állásban dolgozik. Meglepő, de a döntésükben egyelőre kissé bizonytalanok rendelkeznek magasabb jövedelemmel. "Bizonytalanságuknak nem a fizetőképességük az oka, hanem az, hogy jellemzően magasabb tőke- és kamattartozást - átlagosan 6,2 millió forintot - kellene végtörleszteniük, s ennek előteremtése érthető módon több bizonytalanságot hordoz" - idézi az elemzés Jüttner Ádámot, a TNS Hoffmann stratégiai igazgatóját.
Az előtörlesztésüket csak valószínűsítők inkább külső forrásokra támaszkodnának: jórészt bankhitelre - vagyis 44 százalékuk -, amit további 16 százalékuk saját, vagy rokoni, baráti kölcsönnel egészítene ki. Ebben a körben a kizárólag saját megtakarításból előtörlesztők aránya csupán 17 százalék.
Azok között, akik nem kívánnak, vagy saját megítélésük szerint nem tudnak élni a végtörlesztés lehetőségével, két csoport felülreprezentált: az 50 éven felüli, kiskorú gyermeket már nem nevelő párok, és a középkorú, 30-49 éves, két kiskorú gyermeket nevelő szülők. Ez utóbbit a végtörlesztést valószínűsítőktől leginkább a háztartásfő státusa különbözteti meg: itt átlagon felüli arányban találhatók olyan háztartások, ahol a háztartásfő szakmunkás vagy középiskolai végzettséggel rendelkezik. Ebben a körben szintén átlagon felüli az inaktívak aránya - nyugdíjas vagy munkanélküli -, s a háztartás nettó jövedelme is alatta marad az előtörlesztést választókénak.
A kutatás alapján azok, akik csak forinthitelből tudják visszafizetni fennálló devizahitelüket, és egyértelmű a végtörlesztési szándékuk, azoknak az átlagos tőke- és kamattartozása 6,7 millió forint, míg azok, akiknek szándéka bizonytalan, 10 millió forintnyi hitelt kellene felvenniük."A hitelfelvételt tervezők hitelképessége azonban bizonytalan. A PSZÁF ajánlásaiból kiindulva, e háztartások jövedelme és jelenlegi hitelük törlesztőrészlete alapján konzervatív becslés szerint is legfeljebb 46 százalékuk, mintegy 93.000 család bizonyulna hitelképesnek" - állítja az elemzés alapján Hegedüs László, a TNS Hoffmann szektorvezető kutatási igazgatója.
Az elemzés alapja a cég telefonos kutatása, 1518 főt kérdeztek meg országos reprezentatív minta alapján, 2011. szeptember 14. és 18. között. A megkérdezettek között 360-an rendelkeztek valamilyen jelzálog alapú devizahitellel.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.