Az EU-ban elsőként a Malév indíthat járatokat Tripoliba
A Malév hétfőn megkezdte a jegyértékesítést új Budapest-Tripoli járatára, amelyet a tervek szerint az európai légitársaságok közül elsőként indít el október 23-án – közölte a légitársaság.
A tervezett járat hetente ötször közlekedik majd a líbiai főváros és Budapest között. A tripoli repülőtér egyelőre még zárva van, de a Malév más európai légitársaságokhoz hasonlóan arra számít, hogy két hónapon belül ismét megindulhat a polgári légi közlekedés Líbiában – tette hozzá a légitársaság, amely B737-600-as repülőgépekkel üzemeltetné majd új járatát.
Az, hogy a Malév lehet az első európai légitársaság, amely járatot indít Tripoliba csak részben igaz, mert ha a török Turkish Airlinest európainak tekintjük, akkor ők az elsők, mivel már a múlt héten közölték, hogy felújítják a bengázi és a tripoli járatokat – tette hozzá a hírhez az Egek Ura című blog. "Az EU-s légitársaságok között viszont tényleg az elsők lehetünk a bejelentéssel. Egészen egy hétig: az Austrian, az Air Malta és a BMI október harmincadikán tér vissza. Bár a Lufthansa nem adott ki sajtóközleményt, a frankfurti járatot már jóval korábban, október elsején fel kívánják újítani" – olvasható a bejegyzésben.
Egyébként nem is az elsőség a lényeg, hanem a piac és a menetrend – véli a blog szerzője. Líbiában eddig is sok európai cég dolgozott, és ha egyszer végre ismét megnyugszanak a kedélyek, az újjáépítés bizonyosan sok munkát ad majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.