A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 250,64 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
A BUX 14 óra 30-kor 16 504,91 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 537,06 pontos, 3,15 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 286,42 ponttal alacsonyabb.
A részvénypiac forgalma fél háromig 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az OTP és az FHB kereskedését a nyitás előtt felfüggesztette a tőzsde. A határozatból ugyan konkrétum nem derül ki, de az intézkedésre vélhetően azért került sor, mert a kormányfő délutáni parlamenti beszédéből részletek derültek ki a devizahitelek rögzített árfolyamon való végtörlesztéséről, és ez jelentősen befolyásolhatja a bankpapírok árfolyamát.
A Mol 810 forinttal, 5,26 százalékkal 14 590 forintra csökkent, 2,9 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 2,66 százalékkal 476 forintra esett, forgalma 526,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 1660 forinttal, 4,86 százalékkal 32 490 forintra gyengült, a részvények forgalma 433,9 millió forintot ért el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.