Világ HVG 2024. december. 02. 15:16

Bezárták három napra az iskolákat és az óvodákat Nagybányán, mert agyhártyagyulladást kapott két diák

Az oktatási intézményeket elkezdték fertőtleníteni.

Három napra felfüggesztették a tanítást a nagybányai iskolákban és óvodákban, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg – írja a Maszol.

A Máramaros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szerint elérték „a riasztási küszöböt, mivel egyazon héten két megbetegedést igazoltak ugyanabban a közösségben, Nagybányán”. Emiatt fertőtlenítést végeznek a nagybányai közoktatási intézményekben.

„2024. december 2-án az összes nagybányai közoktatási intézményben (középiskolák, általános iskolák, óvodák) felfüggesztik a fizikai látogatással járó oktatást. 2024. december 3-án és 4-én csak a hosszú programos óvodákban lehet fizikai látogatással járó oktatás. 2024. december 2–4. között a rövid programos óvodákban, illetve az általános iskolásoknak és középiskolásoknak a tanórákat online tartják” – közölte a tanfelügyelőség.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.