Este is gyengélkedik a forint
Gyengült a forint péntek estére: az eurót 280 forint felett, a svájci frankot pedig 231 forint felett jegyezték röviddel 18 óra után.
A forint pénteken rossz piaci hangulatban, a nemzetközi folyamatokhoz igazodva gyengült, kereskedők szerint azonban a Fidesz-KDNP devizahitelesekre vonatkozó javaslata sem az erősödés irányába tolta. A forint így valamennyi vezető devizával szemben veszített értékéből.
Az eurót 280,29 forinton jegyezték péntek este 18 óra után, ami ugyan némileg erősebb szint, mint a délután elért, 282,50 forintos napi mélypont, de gyengébb a reggeli 277 forint, a csütörtök esti 276 forint és a hét elején – hétfő este – regisztrált 278 forint körüli jegyzésekhez képest.
Az euró legutóbb idén január elején volt 280 forint felett.
A svájci frankot 231,86 forinton jegyezték péntek este. Reggel 228,67 forint, csütörtök este pedig 227,45 forint volt a frank. A hét elején még 251 forint felett volt az árfolyam, kedden azonban a svájci nemzeti bank (SNB) bejelentette, hogy alsó euróárfolyam-tűréshatárt jelölt ki a frank számára. Azóta a 230 forintos szint körül ingadozott a jegyzés, az első számottevő elmozdulás pénteken volt, késő délelőtt 233,54 forinton is volt az árfolyam.
Az amerikai dollár 205,01 forint volt péntek este. Reggel 199,63 forint, előző este 198,20 forint, a hét elején pedig 197,37 forint volt a dollár.
A japán jen 2,6502 forinton állt péntek este, a reggeli 2,5748 forint, a csütörtök esti 2,5611 forint és a hétfő esti 2,5672 forint után.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.