Emelkedés zárás előtt két órával a New York-i tőzsdén
Egy százalékot jóval meghaladó pluszt jeleztek a New York-i értéktőzsde vezető mutatói a hétfői kereskedés leállítása előtt mintegy két órával, miután két vezető görög bank bejelentett egyesülése azt jelzi, hogy Európa "dolgozik" pénzügyi gondjainak a megoldásán, miközben a júliusi amerikai lakossági kiadásnövekedés mérsékelte egy újabb recesszió kialakulásának a lehetőségét.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,74 százalék emelkedéssel 11.481,12 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 2,59 százalékkal 2544,08 pontra nőtt, míg az S&P 500-as mutató 2,15 százalékkal 1202,12 pontra erősödött. Különösen jól teljesítettek hétfő estig a biztosítók papírjai, mivel az Irene hurrikán kevesebb kárt okozott a vártnál.
A tőzsdéken az átlagosnál kisebb volt a forgalom, ami elsősorban annak a következménye, hogy a Wall Street dolgozói közül sokan otthon rekedtek a New Yorkra támadt hurrikán miatt, mert nem működtek az elővárosi vonatok és akadozott a buszforgalom. Jó napjuk van a pénzügyi papíroknak is, miután két görög bank, az Alpha és az EFG Eurobank bejelentette összeolvadását, és így létrejön a délkelet-európai térség legnagyobb bankja. Az athéni kormány és a jegybank hónapok óta sürgeti az egyesülést a szférában, arra hivatkozva, hogy a koncentrálódás révén jobb esélyekkel lehet átvészelni az államadósság-válságot és az utóbbi negyven év legmélyebb recesszióját.
A pénzügyi papírok közül a Bank of America 4,6 százalékos, a JPMorgan Chase 2,3 százalékos, míg a New Yorkban jegyzett görög National Bank of Greece 33 százalékos pluszban állt.
Hétfőn, még a kereskedés kezdete előtt közölt adat szerint az amerikai lakossági kiadások öt hónapja legnagyobb mértékben nőttek júliusban, ami erősíti azokat a várakozásokat, hogy nem csúszik ismét recesszióban a amerikai gazdaság. Már a kereskedés idején ismertették, hogy júliusban a vártnál valamivel nagyobb mértékben csökkent a folyamatban lévő amerikai használtlakás-értékesítés az előző hónaphoz képest, de így is több volt, mint egy évvel korábban.
Tőzsdezárás előtt két órával a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 1,65 dollár emelkedéssel 87,02 dolláron állt. Közép-európai idő szerint röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró 0,04 százalékkal 1,4494 dollárra gyengült. A dollár a vasárnap késő esti 76,73 jenről 76,92 jenre erősödött (+0,23 százalék).
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.