Vegyesen teljesítettek a nyugat-európai tőzsdék
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán vegyesen teljesítettek, csakúgy, mint kedden.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,0 százalékos visszalépéssel kezdett, de előzetes adat szerint 0,31 százalékos napi emelkedéssel 972,13 ponton - augusztus 5-e óta a legmagasabban - zárt, 13,33 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.
Az európai tőzsdei tőkeérték 70 százalékát fedő mutató a múlt héttel együtt - amelyet 0,84 százalékkal alacsonyabban végzett, mint az előzőt - tizenöt hétből tizenhármat fejezett be rosszabbul az előzőnél. Ilyen tartós veszteségsorozata nem volt 1998, az ázsiai fizetési válság óta.
A múlt hét vége felé beköszöntött fellendülés már a múlté, második napja akadoznak a piacok. Délelőtt a keddi francia-német csúcstalálkozó soványnak minősített euróövezet-szilárdító eredményeit fitymálták a befektetők, délutánra azonban bizakodást merítettek az utóbb pár napban jobb vállalati eredményekből, a javuló árupiacokból és abból, hogy az euró váratlanul erősödött. A mutatók mind pozitív területre emelkedtek, csak a végjátékot rontotta el óvatos profitkivétel.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.